A föld alatt, villogó neoncsövek közt, természetes fénytől elzárva, tömegben utazni. Kínosan ügyelni arra, hogy ne nézzünk senki szemébe, közömbösen bámuljunk át az utastársakon. Az utazás körülményeit a legérzéketlenebbül túlélni. Telefont nyomkodni, helyet kaparintani. Ilyesmi érzés metrózni. 

A metrózás reneszánsza

Alexey Kondakov ukrán fotóművész újrahangolta a metrók világát, szakrális jeleneteket, reneszánsz és barokk mesterműveket illesztett az aluljárókba és metrószerelvényekre. Zavarba ejtő a koszos ülésen méltóságteljesen elhelyezkedő Szűz Mária a karon ülő Jézuskával, a hájredős puttók és a misztikus hangulatot teremtő angyalok.

Kondakov manipulált képei bizarr hibridek, az olajfestmények, freskók és fotók egyvelegei. Az eredeti környezetükből kiemelt csoportképek, kompozíciók a nagyvárosi szennyben próbálják méltóságukat megtartani és katartikus pillanatokat nyújtani. 

Shusaku Takaoka japán grafikus Leonardo, Michelangelo és Botticelli ikonikussá vált alakjait öltözteti fel vagy éppen át. Szegény Vénuszt a habokból és a kagylójából egyenesen a metró kapaszkodója mellé illeszti, egy flitteres buliszettben. 

A sejtelmességet a kihívó testtartás váltja fel Takaoka képein. Mona Lisa sem takargatja bájait. Leonardo mindent eltakart, amit Takaoka megmutat.

Olcsóbb kis nő itt, mint a Louvre-ban...

 A metrózó tömegbe a szorongó Vincent van Gogh is felszállt. Elég eltökéltnek tűnik ebben a szürke tömegben.

Fojtogató magány

Itt már semmi szakrális vagy mitikus nincs. Csak az üresség, a fojtogató magány. Mintha a föld alatt még a problémák és a nehézségek is nagyobb súllyal nehezednének az emberre. 

Edward Hopper az amerikai nagyvárosok társas magányát örökítette meg hiperrealista képein. 

A lengyel festőművész, Marta Zamarska a melankólia, a bánat festője. Elmosódó képein a szomorúság nyomot hagyott.

Susu

R.Szabó Zsuzsa